Évek múltán, mit is írhatnék?! Itt jártam, járok nap mint nap. Kutatom minden szavad...keresek, ...nem sokat csak amennyi épp utat mutat...biztos lehessek, hogy nem hiába ébredt bennem a tudat...hogy hagytál nekem nyomot, apró biztos pontot, segítséget...hogyan éljem életem, ki is lakik Énbennem?!
Mit is írhatnék neked Édesanyám?!
Talán köszönetet ,hálát, hogy voltál vagy és leszel nekem, bennem, értem és vélem?!
Elégek lennének íly csekély, szavakba tuszkolt érzések?! Közhelyekkel élve, csak közöljem mennyire szerettelek,mennyire hiányzol??!!Hisz ezt rég tudod,--- Minden vagy Te, s annál is több!!!Látod mi az én szemeimnek láthatatlan, hallod mi az én füleimnek titok... Te tudod csak ki vagyok?!
A kósza szép emlékek a megválaszolatlan kérdések, ki nem mondott érzések, rejtett végzések, tikok, szenvedés, élet ... végzet...mi az mit pontosan érzek?!
Magam sem tudom megfogalmazni, csak érzem, nem hagy nyugodni a gondolat...
Vágy,szenvedély mi lényem teszi kutatóvá ... kutatóvá ki keresi önmagát, elvesztett minapját, az Édesanyját, az s talán élet titikát, vagy csak néhány fricskát...
Mohón színte sovárogva keresgélek, kósza eltűntnek hitt képek, - szavak gondolatok után, melyek majd térkép, íránytű ként vezetnek talán ... Lehet ez sem más csak a kétségbe esett menekülés...a remény...a miértek sora...kíváncsiságomnak vagyok én örök rabja, s félelmeim azok melyek láncolnak ólomkét húznak...mélyre le ... a puszítíó végtelenbe... Miért nem segít most senki sem, hol van az én Istenem??!! Vajon kacag-e rajtam az égben fenn?! Még most is csak kérdezek...csendben...szégyenkezve...utat tévesztve...bojongok szeretetre éhezve... mint egy 10 éves kislány, zokova kérdem Őt...
De anya nem tudom: Most hova tovább?!
Mi lesz ha elfogynak a morzsák??!!
Ha tele lesz a porzsák?!
Ki ad választ, ki mondja meg mi a helyes??!!
Tudom minden választ megkapok...csak várnom kell csendben figyelnem... hisz vigyáznak rám "az égbe fenn"
Édesanyámnak
Nem mondtam elégszer: Mennyire szeretlek!
Nem kértem elégszer: Csak karjaidban lehessek!
Nem szóltam elégszer: Köszönöm Neked!
Köszönöm Neked az életet, az útat mi majd Hozzád vezet...
Köszönöm Óvón ragyogó mennyei szemed...
Én balga,tudatlan lázadó kis pulya---
Nem hallgattam kérlelő szavadta: Légy türelmes, várj a sorodra!
Most magyányomban nem vágyom másra,vegyen a csend birtokába...
Halljam a csendet mi megnyugváshoz vezet ,
Lássam a lelket, a felémnyúló síma kezet...
Mivel ölelhetem majdan én is a csendet.
Kislány vagyok még, nem tanultam rendet
Félek a végtelenbe veszek...
Nem lesz cél s út, mi a sűrű rengetegből visszahúz
Már érteni vélem, már látom tán...mi az amit a Jó Isten nekem szán?!...
Hosszú még utazásom...a végét sem látom
De várom, sőt epedve kívánom,
Napról-napra, percről-percre csak megyek...
Megyek, könnyek közt de bűszkén előre.
Tudom Általad kapok majd erőre!!
Örök lánggal kezedben mutasd az irányt...vezest ezt a bolond kislányt!!!
Tudom nem mondtam elégszer...:mennyire szeretlek!
Még ma sem fogom fel ép ésszel...: "elveszítettelek"
Búcsúm imám kérésem ez egyben:
Kérek Édesanyám segíts nekem!
Ez elég személyes lett...még ha a szó szoros értelmében nem is "valós személynek" írodott...de azt hiszem ezt az oldalt már nem sokan látogatják...talán nekem/rám hagyta ez a furcsa világ....+1day |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
