Történet a halakról.
2005.04.06. 00:57
Történet a halakról
Néhányan, akik hitetlenek voltak, Jézushoz jöttek és szóltak:
– Azt mondtad nekünk, hogy az életünk Istentől való, de mi soha nem láttuk Istent, nem is ismerünk ilyent. Meg tudod mutatni nekünk azt, akit te Atya-Anyának és az egyetlen Istennek nevezel? Mi nem tudjuk, létezik-e Isten.
Jézus pedig felelt nekik, mondván:
– Hallgassátok meg a példabeszédet a halakról.
Egy folyóban a halak beszélgettek egymással és szóltak:
– Azt beszélik, hogy a mi életünk a vízből való, de még soha nem láttunk vizet, nem tudjuk, mi az.
Más halak, akik okosabbak voltak a többieknél, szóltak:
– Hallottuk, hogy a tengerben él egy okos és tanult hal, aki minden dolgot ismer. Menjünk el hozzá és kérjük meg, mutassa meg nekünk a vizet.
Így aztán néhányan felkerekedtek, hogy megkeressék a nagy és bölcs halat. El is jutottak végül a tengerbe, ahol ez a hal élt és feltették neki a kérdést. És amikor ez a hal hallotta őket, így szólt hozzájuk:
– Óh, ezek a halak! Okosak vagytok ti kevesek, akik kerestek.
A vízben éltek, mozogtok és léteztek; a vízből jöttetek és a vízbe fogtok visszatérni.
A vízben éltek, de nem tudtok róla.
– Ugyanígy éltek ti is Istenben és mégis engem kértek: Mutasd meg nekünk Istent!
Isten mindenben benne van és minden Istenben van!
(Das Evangelium des vollkommenen Lebens. – HUMATA Verlag, CH 3000 Bern)
|